A kereszt árnyékai – II. rész

Eredeti közzététel: 22. október 2010., péntek, 5:51 német nyelven itt: www.lezztercountdown.org

Ha el akarok magyarázni kis otthoni csoportom tagjainak valamit a bibliai témával kapcsolatban, amely messzire visszanyúlik az időben, gyakran azt tanácsolom nekik, hogy ne olvassuk szünet nélkül a szövegeket. Szüneteket kell tartanunk, hogy átgondoljuk az ott leírt egyének idejét, kultúráját és helyzetét. Közvetlenül a játékosok helyzetébe kell helyeznünk magunkat, és mindent úgy kell megfigyelnünk, mintha csak visszautaztunk volna az időben, és közvetlenül a résztvevő karakterek helyében lennénk. Azok, akik ezt nem teszik meg, mindig nehezen tudják megérteni azokat a bibliai szövegeket, amelyeket 3500-2000 évvel ezelőtt írtak. Az ókori szövegek e rossz olvasási módja és az a probléma, hogy saját hagyományaink és gondolkodásmódunk formálnak bennünket, értelmezési hibák csússzanak be, amelyek elhomályosítják az igazsággal kapcsolatos látásunkat.

Ha meg akarjuk oldani a húsvét kapcsán felmerült kérdéseket a első rész az A kereszt árnyékai, pontosan azt kell tennünk, amit az imént elmagyaráztam. Vissza kell repülnünk az időben abba a kultúrába, amely még mindig emlékezett a húsvét ünneplésére. Úgy tűnik, a kereszténység tudósai azt feltételezik, hogy már elég messzire „repültük vissza magunkat az időben”, ha mentális utazást teszünk Jézus koráig, mintegy 2000 évvel korunk előtt. Elismerik, hogy „van itt még egy olyan eset, amikor az ókori zsidó gyakorlatokkal kapcsolatos mai tudatlanságunk az oka annak, hogy képtelenek vagyunk egyértelműen harmonizálni János és a szinoptikusok ellentmondónak tűnő kijelentéseit”. {Adventista Bibliakommentár, 5. kötet, p. 537, angol kiadás}

De ez – ahogy most megmutatom – messze nem elég. Mentálisan nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk, és további 1500 évet kell visszamennünk a húsvét gyökereihez, ahhoz az időhöz, amikor azt az Úr alapította, és annak a bőrébe kell csúsztanunk, aki közvetlenül Jehovától kapta az utasításokat. Fel kell öltenünk...

Mózes cipője

Olvasva tudósaink őszinte kijelentését – miszerint az ősi zsidó gyakorlatok mai tudatlansága akadályoz meg bennünket abban, hogy megértsük, mi történt akkoriban i.sz. 31-ben, először is fel kell ismernünk, hogy Urunk legfőbb érdeke az, hogy teljesen megértsük, mi történt akkoriban, hogy szembenézhessünk a hamis tanítók támadásaival. Tudatlanságunkat ezzel eloszlatni: „Nos, csak nem tudjuk, tehát nem fontos üdvösségünk szempontjából”, ahogy BRI-kommentátoraink átvitt értelemben írták tudatlanságnyilatkozatuk végén, szánalmas kísérlet arra, hogy elfedjék képtelenségüket a Szentlélek vezetésével a problémákra megoldást találni, azzal az érvvel, hogy „a legérdektelenebb tényekkel” állunk szemben. Nagyon szomorú és megkérdőjelezhető gondolkodásmód ez a hitvalló Isten népe számára, akinek törekednie kell arra, hogy a végtelenségig megismerje a Megváltó keresztre feszítésekor történteket, és ezt összhangba hozza a bibliai típusokkal, főleg, hogy Isten küldötte adatott nekünk, aki rengeteg információval és tanáccsal segített az igazság megtalálásában!

De Isten a gondviselésében már az idők teremtése előtt tudta, hogy egy napon problémába ütközünk a húsvét ünnepével, és ezért találunk a Bibliában több olyan jelentést, amelyek együttesen tökéletesen megvilágítják, hogyan zajlott a húsvét ünnepe. A bibliai beszámolóban szerepel egy szereplő, aki hozzánk hasonlóan szintén semmit sem tudott arról, hogyan fog működni a húsvéti ünnep, és akit az is érdekelt, hogy pontosan úgy legyen, ahogy az Úr akarta. Ő volt a Biblia első szerzője, Mózes.

Ugyanabban a cipőben járt, mint mi. Teljes tudatlanságban volt a zsidó gyakorlatot illetően. Talán néhányan megkérdezhetik: „Miért? Zsidó volt, igaz? Nem kellett neki tudnia, hogyan kezelték mindezt a zsidók? Ha így gondolkodik, akkor nem „megállt az elmélkedésre”, amiről korábban beszéltem. „Ki volt valójában Mózes?”, vagy legalábbis... „Ki volt Mózes abban az időben, amikor megkapta Isten útmutatásait a kivonulás pontos lefolyására vonatkozóan Egyiptom tizedik csapásánál?” Ezek azok a kérdések, amelyeknek aggasztanak bennünket, ha bele akarunk csúszkálni annak a helyébe, aki megkapta ezeket az első húsvéti utasításokat Jehovától.

Mózes héber rabszolgák fia volt, és körülbelül 80 évvel az izraeliták 215 éves egyiptomi rabszolgaságának lejárta előtt született. A jelenlegi állami törvények szerint valószínűleg kettős állampolgársággal rendelkezett volna: izraelita és egyiptomi. A következő kérdést fel kell tennünk magunknak, hogy milyen kultúrában nevelkedett Mózes? Mindannyian tudjuk, hogy azért rejtették el a rohamkosárban, hogy elkerülje az egyiptomiak üldözését, akik a fáraó parancsára minden két éven aluli gyermeket meg akartak ölni. De Isten a maga bölcsességében olyan közel vezette a rabszolgák kisfiával a kosarat a Nílus partjához, hogy a fáraó egyik lánya észrevette, és megmentette a kisfiút. Mivel ő maga nem tudta megetetni a gyermeket, elküldött egy héber nőt, és Isten úgy hozta, hogy maga Mózes anyja volt az, aki szoptatta fiát. Amikor a gyermeket elválasztották, a fáraó lányának adták, és „fia” lett. Mindezt a 2Mózes 1:10-XNUMX-ben olvashatod.

Hol nőtt fel Mózes? Milyen kultúrák voltak rá hatással? Először is nyilvánvaló, hogy Mózes, mint a fáraó leányának fia és a fáraó unokája, az egyiptomi tudósok kiváló oktatásában részesülhetett a palotában. Fő formációja az egyiptomi kultúrán keresztül történt, és mint tudjuk, ez egy politikai-vallási rendszer volt, amelyet a napimádat és az élő ember, mint isten, a fáraó imádata jellemez.

De sokan látják a következő versekben, hogy Mózest is a biológiai anyja és környezete alakította, mert haragudott egy egyiptomira, aki megvert egy héber rabszolgát, és megölte (2Mózes 11:12-XNUMX). Ez azt mutatja, hogy rokonszenves volt a héber rabszolgákkal, és hogy szülőanyja hatással volt rá. És most sokan elkövetik azt a hibát, hogy azt hiszik, hogy Mózes a biológiai családjától tanulta meg az izraeliták rituáléit és vallás-specifikus jellemzőit. Azt hiszik tehát, hogy Mózes is értette például a szombatot, és az izraeliták egyszerűen nem tarthatták meg a szombatot, mert az egyiptomiak betiltották. Feltételezik, hogy a zsidók megőrizhetik minden vallási és kulturális tudásukat. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy maga Mózes volt a Biblia első írója, és azelőtt egyáltalán nem volt feljegyzés az izraeliták kulturális és vallási örökségéről!

A legfontosabb és legalapvetőbb kérdés számunkra, hogy melyik naptárat értette Mózes? Hogyan értette a nap kezdetét, mi volt számára a hónap eleje, és hogyan értette az év elejét? Csak ha meg tudjuk oldani ezeket a kérdéseket, akkor érthetjük meg, mit akart Isten mondani Mózesnek, amikor a Kivonulás 12. fejezetében beszélt vele, és elkezdte tanítani neki a húsvét típusát, nevezetesen az Egyiptomból való kivonuláson keresztüli rituális folyamatok sorrendjét, amelyet már a „Kereszt árnyékai” első részében is megvizsgáltunk.

Csak akkor vonjuk le a megfelelő következtetéseket, ha ezt figyelembe vesszük. De ha megválaszolatlanul hagyjuk ezeket a kérdéseket, és további vizsgálat nélkül feltételezzük, hogy Mózes, mint izraelita, megkapta Isten utasításait a régi zsidó naptár teljes megértésével, akkor a két húsvét probléma zavaros ellentmondásaihoz jutunk.

Sokan úgy vélik, hogy Mózes megértette mindkét naptárrendszert (a zsidót és az egyiptomiat), és ezért Isten beszélt volna vele a Kivonulásban az izraelita időmérők használatával. De mint látni fogjuk, ez alapvetően téves feltevés, mert nem veszi figyelembe, hogy a héberek Mózes születésekor már 350 évet éltek az egyiptomiak, feudális uraik földjén. Amikor Isten Mózeshez szólt, még a legerőszakosabb rabszolgaság 215 éve is elhaladt az izraeliták nemzetén és kultúráján. Egyetlen nemzet sem tudná teljes mértékben megőrizni kultúráját ilyen körülmények között. És ez minden bizonnyal még rosszabb volt egy olyan nép számára, amelynek nem volt írásos feljegyzése a kultúrájáról, és tudását nemzedékről nemzedékre csak a kimondott szó által tudta továbbadni. 215 éven keresztül kényszerítették őket arra a munkaidőre, amelyet az egyiptomiak a naptáruk szerint határoztak meg számukra. Az izraeliták piramisokat építettek a napimádók kultusza és istenei számára – olyan épületek, amelyek még ma is csodálattal töltenek el bennünket. Nem csak az egyiptomi kultúrával fonódtak össze. Mivel rabszolgaként szolgálták az egyiptomiakat, kénytelenek voltak feladni minden vallási szolgálatukat, és teljesen alkalmazkodni az egyiptomiakhoz. Az egyiptomi kultúra, mint minden napimádó kultúra, tisztán despotikus kultúra volt, és a Dániel-szobor azt mutatja, hogy ezek a kultúrák egyik korról a másikra adják át alapvető tanaikat, és ez az oka annak, hogy a babiloni napimádat még mindig őrzi „rejtett” helyét a pápai rendszerben.

Az izraelita szombatot a Teremtő Isten imádására rendelettel eltörölték, és a nap-nappal (vasárnap) váltották fel, a napistent imádva. A rabszolga nem választja meg a napot, amelyen pihen; kikötötték neki, ha egy nap még pihenhet is. A rabszolga nem választja meg, mikor kezdődik a napja; kikötik neki, és a rabszolga nem határozza meg a hónapok vagy évek kezdetét. Ezeket a feudális ura határozza meg számára. A rabszolga nem jár népe iskolájába, hanem hűbérura „iskoláiban” nevelik rabszolgamunkára, legalábbis azok a szerencsések, akiknek nem kellett csak téglákat taposniuk. A rabszolgaság olyan állapot, amelyben az ember erőszakkal teljesen elveszíti autonómiáját és szabad akaratát.

A világ összes pénzét birtokló elitbûnözõk egy kis csoportja még ma is új rabszolgasorba készül. Ezúttal nem csak egy kisebbségnek, hanem az egész emberiségnek. Arra akarják kényszeríteni az egész emberiséget, hogy tartsa meg a napimádó vallást, ahogy azt régen az izraelitákkal tették Egyiptomban. Ilyen körülmények között nincs helye a saját naptárának vagy egy különleges pihenőnapnak, mint a szombat. Alig néhány év rabszolgaság után az izraeliták valószínűleg már elkezdték „elfelejteni” sajátos naptárukat, és alávetették magukat az uralkodó hatalom katonai nyomásának. Isten azonban garantálja nekünk, mint mai szellemi Izraelnek, hogy személyesen beavatkozik, hogy ez többé ne fordulhasson elő, de ki kell tartanunk és hűségesnek kell maradnunk az emberiség történetében valaha volt hevesebb nyomás alatt.

Tehát, még ha Mózest is ki volt téve két kultúra hatása, soha nem tanulta meg Jehova valódi teremtési naptárát. Két olyan kultúra hatása alatt állt, amelyek nem tudtak az igazi teremtési naptárról. Az első kultúra az egyiptomioké volt, akik egy egészen különleges, hold-nap-csillag jellegű hibrid naptárt vezettek, a másik pedig biológiai szüleié volt, akik elfelejtették a teremtésnaptárt. Így amikor Isten beszélt Mózeshez a 12Mózes XNUMX-ben, neki is olyan volt, mint nekünk: „tudatlan az ősi zsidó gyakorlatokat illetően” két szempontból:

1. Nem ismerte az igazi teremtési naptárt, és soha nem tanították meg neki.
2. Nem ismerte a zsidó ünnepeket, mert azokat még nem alapította Isten.

Az egyetlen különleges nap, amelyet Isten a teremtés révén már jóval korábban elrendelt, a szombat volt, amely minden hetedik napon ismétlődik, és még ezt is a feledés homályába temették a rabszolgaság idején. Az Egyiptomból való kivándorlás előtt a zsidó ünnepeket nem is tűzték ki fajtájukban. A szombat Ádám teremtése óta 2500 éve létezett, és a pátriárkák, például Noé és Ábrahám megtartották, de az izraelita kultúra 215 évvel a rabszolgaság kezdete után valószínűleg csak azt tudta, hogy valamikor volt valami „különleges”, de abbahagyták a szombat megtartását.

Ezért nyugodtan érezhetjük magunkat Mózes helyében, ha most megpróbáljuk újra megérteni azt, amit Isten meg akar magyarázni nekünk az Exodus 12. fejezetében. Nem tudunk semmit; semmit sem értünk a zsidó kultúrából! Hajlandónak kell lennünk úgy gondolkodni, ahogyan Mózes gondolta volna, amikor megkapta a húsvét típusára vonatkozó utasításokat. Fel kell öltenünk Mózes cipőjét, aki csak egy naptárt értett, és az az egyiptomi volt!

A harmadik naptár

Akár tetszik, akár nem, ha fel akarjuk húzni Mózes cipőjét, meg kell tanulnunk egy harmadik naptár alapvető jellemzőit: ókori egyiptomi naptár, amely akkoriban Mózes aktuális és érvényes naptára volt.

De ne aggódj! Olvasóim agya már képzett a különböző naptárrendszerekben való gondolkodásra, így nem lesz túl nehéz megérteni ezt a látszólag meglehetősen bonyolult egyiptomi naptárt. A témát arra korlátozom, ami számunkra fontos. Szerencsére a hieroglifákat a Rosetta-kő csodálatos módon megfejtette, így számos ókori egyiptomi írás a lenyűgöző piramisokban és sírokban ma már eléggé világossá teszi, hogyan értették naptárukat az egyiptomiak. Valójában sokkal többet tudunk erről a naptárról, mint Isten teremtési naptáráról. Bárki, aki a megfelelő kifejezésekkel keres az interneten, sok olyan webhelyet talál, amely ezzel a naptárral foglalkozik.

1. Az ókori egyiptomi napok napkeltekor kezdődtek. A nap volt a legfőbb istenük (a fényhordozó, Lucifer atyja). Így, amikor reggel láthatóvá vált az első hajnal, Ra, a nap kezdett uralkodni. Ha azonban a nap már teljesen lenyugodott, szörnyű időszak kezdődött számukra. Az éjszaka a rettegés és a félelem ideje volt, mert istenük „elaludt”. Hasonló kijelentéseket hallok a holdszombat-doktrína híveitől is, akik szerint a zsidó nap kora reggel kezdődött és nem napnyugtakor. Így megsértik a Bibliát, és követőkre tesznek szert azáltal, hogy kétséget és bizonytalanságot keltenek. Érdekes, hogy az ókori egyiptomi gondolkodásmóddal hirdetik pogány istentiszteletüket azoknak az adventistáknak, akik nem tanulnak eleget imádságos lélekkel, és nincs gyógymódjuk a „szadduceusok kovásza” ellen. Végre teljesen uralmukká válnak.

Azt az elképzelést, hogy a nap reggel, napkeltekor kezdődik, már az emberi történelem legelején bevezették, amikor a Sátán olyan helyzetbe akarta helyezni állítólagos apját, a napot, amely kizárólag a Teremtő Istené, aki határozottan elindította a teremtést a sötétben (éjszaka), amikor még nem volt fény. „Legyen világosság” volt a teremtés első felvonása, és ezeket a szavakat éjszaka hangoztatták, amikor nem volt fény. Csak a napimádók értik az éjszakát olyan köztes állapotként, amely valójában nem létezik, és ez szorongást és kényelmetlenséget okoz számukra. Igyekeznek tehát hiteltelenné tenni azt az időt, amikor Jézus a legtöbb órát az Atyjához kötődő imával töltötte, felkészülve a másnapi munkára figyelve és imádkozva – vagy akár azt az időpontot is, amikor elkezdte szenvedését a Getszemáni kertben, ahol lehetővé tette, hogy minden bűnünk ráterüljön, és többször is figyelmeztette a tanítványokat, hogy közben ne ébredjenek és ne ébredjenek fel. Ez azért van így, hogy higgyünk „teremtéstörténetüknek” egy reggel kezdődő nappal, amely homlokegyenest ellentétes a bibliai beszámolóval: „És este és reggel volt, az első nap”. Sátán mindig megpróbál zavart kelteni szolgatársain keresztül, de mindig felfedezzük trükkjeit, amikor az ősi babiloni vallásokat és azok ágait, például az egyiptomi napimádatot tanulmányozzuk.

Ha valaki azt akarja elmondani nekünk, hogy a zsidók megértették a nap kezdetét hajnalban, és ezzel egyet kell értenünk, az a teremtésnaptár félreértelmezésének csapdájába akar csalni bennünket, hogy hamis következtetéseket vonjunk le, ami végül a pogány szokások megtartására és Isten parancsolatainak áthágására késztet. Egyesek úgy vélik, hogy a mennyben különböző hitrendszerek fognak élni, és a holdi szombattartók tökéletes harmóniában élnek majd a hagyományos hetednapi szombattartókkal. Nem, testvérek! Jézus a Bibliában több százszor figyelmeztetett bennünket a hamis tanítók csalásaira és kovászaira (a hamis tanokra). Ha azt az igét, amely szerint mindenkit csak tudása szerint ítélnek meg, úgy kell érteni, hogy az is megmenekülne, aki az igazságot kereste, eltévedt és rossz következtetéseket vont le, akkor egyáltalán nem kellett volna csalásra figyelmeztetni, hiszen abban az esetben, akit megtévesztenek, az is a mennyben lenne, csak tévedett. Akkor nem is kellene keresni Istent és az igazságot, mert nem lenne különbség azok között, akik megtalálták az „igazi igazságot” és azok között, akik megtalálták a „hamis igazságot”.

Hány "igazság" van? Az Egyetemes Egyház szerint annyi igazság van, ahány különböző vallás és hit. Valójában most gyűlnek össze a világméretű ökumenikus mozgalomban, hogy szalmaként elégessék őket. A Bibliában a Teremtőtől, az Atyaisten egyszülött Fiától származó kijelentések szerint egyetlen igazság létezik: "Én vagyok az út, az igazság és az élet: senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam." (John 14: 6) "Isten szellem: és akik imádják, azok szellemben és igazságban imádják." (János 4:24) Ha a holdszombat helyes értelmezése lenne Isten negyedik parancsolatának, akkor mindenki elveszne, aki „makacsul” megtartja a szombatot hétnaponta. Ha fordítva igaz, Isten irgalmazzon azoknak, akik hittek holdszombati hazugság, a Teremtő Isten napját felváltotta a Sátán anyjának, a holdistennőnek a napjával, és így megtartotta a pogány pihenőnapot. Ezért nagyon fontos tudni, hogy mi az igazság, és úgy kell keresnünk, mintha élet-halál kérdése lenne. Valóban, ez örök életünk kérdése.

Jézus a tanítványok kérdésére, hogy mik lesznek a vég jelei, azt válaszolta, hogy vigyázzanak, nehogy megtévessze őket. Ez azt jelenti, hogy ezekben az utolsó napokban a csalás különösen elterjedt lesz. Vizsgáljátok meg tehát azokat a dolgokat, amelyeket ezekben a napokban elétek hoznak! Nézze meg az Orion üzenetét, vizsgálja meg a holdi szombatot! Bizonyítsd be, mi áll a lényegében összhangban azokkal a tanításokkal, amelyeket Isten küldötte, Ellen G. White Isten utolsó gyülekezetének adott! Használd a Bibliádat! Ellenőrizd a prófétákat, akiket a Biblia küldött hozzád, és imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy a Szentlélek adjon neked, hogy megkülönböztesd a hazugságokat az egyetlen létező és egyetlen valódi igazságtól! Egy kérdésben nem lehet két eltérő igazság. Az „igazság” szó már kizárja. Nincs többes számú igazság! Nincsenek „igazságok”. Senkinek, akit csalással áthágnak Isten parancsolatain, nincs mentségük, mert ha tiszta edények lennének, megkapták volna a Szentlelket, hogy elvigyék a teljes igazságra. Jézus ezt ígérte. Hazuggá tesszük Őt?

Aki azt hiszi, hogy a zsidó nemzet a napfelkeltét tartotta a nap kezdetének, annak csak a 215 éves egyiptomi rabszolgaság időszakára van igaza, amikor nem volt más választása. Isten azonban nem sokkal az Egyiptomból való kivonulás után átnevezte az izraelitákat a nap helyes kezdetére. Erről majd később. Az ókori egyiptomi idők meglehetősen részletesen tanulmányozhatók itt Ókori egyiptomi tények.

2. Az ókori egyiptomi holdhónap kezdete nagyon jól el van magyarázva Wikipédia – Az ókori egyiptomi holdnaptár [németül van, ezért kérjük, használjon online fordítót]. Egy összefoglalásra szorítkozom, amely bemutatja a legfontosabb különbségeket a zsidó naptárhoz képest, ahogyan azt az Árnyéktanulmány első részében megállapították. Az ókori Egyiptomban, amely évezredek óta fontos kultúra volt, különböző naptártípusok léteztek, beleértve a közigazgatási és a vallási naptár közötti különbséget. Mindezt a templomi feljegyzésekből tanultuk meg.

A fent említett oldalon olvashatjuk, hogy valójában hány évesek is ezek a naptárak:

A holdnaptári adatokra vonatkozó legrégebbi dokumentált hivatkozások Kr.e. 2350-ből származnak a piramisszövegekben. A csillagászati ​​feljegyzések használatát már Wadji király is dokumentálta, ie 2880-ban.

Ezért mintegy 800 évvel azelőtt, hogy Mózes megkapta a teremtési naptárt Jehovától, bizonyítékunk van arra, hogy Egyiptomban, egy napimádó nemzetben volt egy határozott sátáni naptár.

Olvassunk többet erről a holdnaptárról:

Kr.e. 70 körül a rodoszi Geminos leírta az ókori egyiptomi holdnaptár, mint „sajátos elv, amelyet az egyiptomiak más kultúrákkal ellentétben nem használnak évszámuk meghatározására. Számukra a szent ünnepek fontosak. A naptáruk erre összpontosít.” Geminos kijelentése találóan mutatja be az egyiptomi holdnaptárak mitológiai szerepét, amelyek központi funkciója a mennyei ünnepek datálására korlátozódott, míg a Az egyiptomi közigazgatási naptár évnaptárként működött.

A papságnak az volt a feladata, hogy meghatározza a mennyei ünnepeket. Ezt hozzáértő csillagászok tették, akik megfigyelésekkel és számításokkal hirdették meg a fesztiválnapokat a „Provost” („A megfigyelők legnagyobbja”). Az igehirdetés után az igazgatási naptárba bejegyezték az aktuális dátumot, és bejegyezték a templom naplójába.

A szövegből látjuk, hogy az ókori egyiptomi holdnaptárnak semmi köze nem az évek meghatározásához, hanem a „szent” mennyei ünnepek meghatározásához. Már a „mennyei lakomák” kifejezésből is láthatjuk, hogy az égitestek (nap és hold) imádatáról volt szó, ami bálványimádás, a teremtett dolgok imádása.

De hogyan kezdődött az ókori egyiptomiak új holdhónapja?

A többi ókori közel-keleti országtól eltérően a holdhónap nem az újhold után nem sokkal az első félholddal (új fénnyel) kezdődött, hanem a hold első nem látható napjával hajnalban. A régi (utolsó fogyás) és az új fény (első félhold) közötti időszak hossza olyan tényezőktől függ, mint a megfigyelési hely földrajzi elhelyezkedése. Az északi félteke déli szélességein a hold nem láthatóságának időtartama rövidebb, mint az északi szélességi körökben, ami a hold megfigyelési fázisainak meghosszabbodásához vezet a déli területeken, mint az északi régiókban.

Először is felismerjük, hogy az ókori egyiptomiak – amint azt korábban kifejtettük – erősen függtek a napkeltétől. Ennélfogva logikusan kezdődő holdhónapjuk nem az első félhold első láthatóságának napnyugtakor történő észlelésétől függ, hanem annak megfelelőétől, a fogyó hold első láthatatlanságától hajnalban. Így míg az ókori zsidók hónapjaikat az első félhold („új fény”) szerint kezdték, addig az ókori egyiptomi holdhónap mindig a csillagászati ​​újholddal kezdődött hajnalban, amikor már nem volt látható „régi fény”.

Ez a holdhónap kezdetének eltolódásához vezet az egyiptomiak és az izraeliták között, ami a csillagászati ​​újhold időtartamának különbségéből adódik. A nem láthatóság időtartománya ebben az ősi időszakban minden hónapra megtekinthető a Wikipédián található cikkhez csatolt táblázatban. Az időtartam a számunkra fontos hónapokban (március, április) kb. 30-33 óra. Részletesen visszatérünk ehhez a táblázathoz, és meg fogjuk határozni az ókori egyiptomi holdhónap pontos kezdetét és azt, hogy ez hogyan kapcsolódik az ókori zsidó számításokhoz. Továbbra is fel akarjuk húzni Mózes cipőjét, aki megértette mindezt, ahogyan az ókori egyiptomiak tanították neki a fáraópalota iskolájában.

3. Az ókori egyiptomi év egy csillagtól (Sirius) és a Nílus áradásától függött és ők már ismerték a 365 napos ciklust, mint mi, de nem voltak szökőnapjaik vagy szökőéveik. Ezt később, a Krisztus előtti harmadik században vezették be.

At Wikipédia – Az ókori egyiptomi év [német nyelven, kérjük, használja a Google fordítót] ezt a témát olvastuk:

Az egyiptomi naptár a természeten alapuló naptár volt, csillagok tájolásával.

Az év kezdetét a legrégibb idők óta a Szíriusz csillag heliakális felemelkedése és a Nílus áradása határozta meg. Később bevezették az adminisztratív naptárat is, amely szintén a Siriustól függött, mint „vándorévi naptár”. III. Ptolemaiosz naptári reformja Kr.e. 237-ben azt eredményezte, hogy négyévente szökőnapot vezettek be, mint a hatodik Heriu-renpet-napot, amelyet hozzáadtak a normál évhez. III. Ptolemaiosz halálával a szökőév szabálya pillanatnyilag véget ért a hivatalos közigazgatási naptárban. A két egyiptomi naptári formát azonban a későbbiekben is párhuzamosan használták. Azt kell fenntartani, hogy Augustus legyen az első római császár, Kr.e. 26-ban, aki visszaállította III. Ptolemaiosz naptári formáját a Julianus-naptár szerint.

Az egyiptomi naptár újév napja a korai időkben a Nílus áradásához kötődött Egyiptom alsó vagy felső részén. A lehetséges időszakok az elefántoknál i.e. 4213-4186, Memphis esetében pedig ie 2783-2764. További kritériumként figyelnünk kell a Szíriusz hetvennapos láthatatlanságára, amelyet az ókori Egyiptomban a mumifikáció időszakának választottak. Ha Elefantint figyelési pontnak vesszük, ez az esemény csak a Kr.e. 4280-tól 4160-ig terjedő időszakban történt, míg Memphisnek mint referenciapontnak a szükséges időt éppen az Újbirodalom óta adták meg. Az ókori egyiptomi szövegek azt mutatják, hogy a hetvennapos láthatatlanság már a 18. dinasztia előtt is ismert volt, és Memphist kizárhatjuk hivatkozási forrásként.

Ebben az ókori egyiptomi naptárban ismét világosan látjuk az égitestek istenként való imádását. A nap a nap születésétől (napkeltétől) függött. A hónap eleje a Holdhoz volt kötve, és – amint később még világosabban látni fogjuk – az egyiptomiak isteneiről szóló legendához, amelyet egyik istenségük, Hórusz halálához és feltámadásához kapcsoltak. Az év pedig a Sirius sztártól függött.

Sok vallásban van egy szimbólum, amely a nap, a hold és a csillag „hármasságát” jelképezi...

Az a tény, hogy az ókori egyiptomi napimádat még ma is zajlik, nyilvánvaló a bolygó legnagyobb napóráján, a Szentpéterváron. Rómában a Péter tér, melynek „óramutatója” egy eredeti egyiptomi obeliszk... Keress rá a neten! A YouTube-on is találhat néhány filmet, amelyek a Vatikán napóráját mutatják be működés közben, és amelyek évszázadok óta mutatnak egy bizonyos 2012-es dátumot.

Talán később a kategóriában írok erről bővebben Ellenséges vonalak mögött.

Ha felvesszük Mózes cipőjét, rájövünk, hogy Istennek gondja lehetett Mózessel – ezt a problémát teljesen figyelmen kívül hagytuk a Biblia felületes olvasásával. Mózes és a fogságban élő izraeliták elvesztették eredeti kultúrájukat. Nem lehet feltételezni, hogy Mózes megértette volna Istent, ha a zsidó naptár nómenklatúrájában szól hozzá, mert ezt soha nem tanították neki.

De Isten nem találós kérdésekben beszél hozzánk. Azt akarja, hogy megértsük Őt. Amit Isten mond a prófétáknak, sok jelképekben, sőt képekben rejtőzik, de amikor Isten Mózeshez kezdett beszélni a Kivonulás 12. fejezetében, akkor nem olyan próféciákról volt szó, amelyeket a későbbi nemzedékek évszázadok vagy évezredek után megfejtettek; egyértelmű instrukciókról volt szó, mert tíz nappal a bejelentés után a bárányt már félre kellett vinni, és újabb 4 nap múlva le kellett vágni, hogy az izraeliták megmenekülhessenek attól a szörnyű halálangyaltól, akinek a parancsa volt, hogy ölje meg az összes elsőszülöttet. Pontosan meg kellett érteniük, melyik napon fessék be a bárányvérrel az ajtófélfákat.

Ha Isten abban a pillanatban megkövetelte volna Mózestől, hogy először fejtse meg, milyen nap- és időreferenciát, és melyik naptárrendszerben beszél valójában, akkor ez a csapás valószínűleg nem múlt volna el az izraeliták mellett, mert Mózes megbukott volna, mivel nem értette a zsidó naptárt. Ez az első fejezet a Bibliában, ahol Isten világos útmutatást ad a húsvét idejére vonatkozóan, és ez egy olyan helyzetben, amely az elhangzottak világos megértését igényli. Bármilyen félreértés végzetes lett volna, és életről vagy halálról szólt.

Olvassunk el ismét néhány verset Jehova utasításaiból, és ezúttal teljes egészében Mózes cipőjét vesszük fel:

Isten menetelő parancsai

És szóla az Úr Mózeshez és Áronhoz Egyiptom földjén, mondván: (12Móz 1:XNUMX)

A következő versek mindegyike, amelyet megvizsgálunk, közvetlenül Jehova szájából származik. Így hallotta őket Mózes szolgája, aki az időméréseket nem zsidó időnek fogta fel, ahogy azt korábban és tévesen feltételeztük. Nem ismerte a zsidó teremtési naptárt, ahogy mi sem ismerjük manapság. Megértette az Istentől származó verbális információkat az ő referenciarendszerének megfelelően, az ókori egyiptomi naptár.

Isten azonban már ekkor elkezdte tanítani Mózest néhány különbségre, hogy lassan visszavezesse az általa létrehozott eredeti teremtési naptárhoz. Isten megtanította Mózest a teremtési naptárra, és ha megértjük Mózes hivatkozási rendszerének ezeket a leckéket, akkor minket is tanít.

Először is Isten kijelentette, hogy a teremtés naptári hónapjának száma nem egyezik az aktuális egyiptomi naptári hónap számával, amelyet Mózes helyesnek tartott. Az egyiptomi hónapokat „Pesdjenet”-nek hívták, és 1-től 12-ig (X) számozták. Mivel a Nílus és a Szíriusz áradása meghatározta az első ókori egyiptomi hónapot, és a vándorévi naptár Valószínűleg még mindig érvényes volt, amit Szíriusz is meghatározott, az a pillanat, amikor Jehova beszélt Mózessel, nem az év utolsó és nem is az első ókori egyiptomi hónapjában volt. Mózes számára a következő kijelentés nagy meglepetést okozott:

Ebben a hónapban [chôdesh = első félhold, új fény] legyen néktek a hónapok kezdete: ez legyen az év első hónapja. (12Mózes 2:XNUMX)

Ezekkel a szavakkal Isten az első látható FC holdra utalt március végén vagy április elején egy Kr.e. 1500 körüli évben, és ezzel az egyszerű kifejezéssel elmagyarázott Mózesnek két „újdonságot” a naptár megértéséhez.

1. Az első félhold naplementekor az új hónap jele.
2. Pontosan ebben a hónapban kell kezdődnie az első hónap az „új” zsidó naptárból. Az összes többi hónap ettől függött.

Ez könnyen érthető – Mózesnek és még nekünk is. És mégis, Mózes számára ez nagyon szokatlan volt, mert számára nem volt „normális” naplementét nézni az első félholdnál, és nem is az, hogy ez volt az első hónap, mert teljesen más naptárrendszerhez szokott. Fontos megérteni, hogy ezt nem magyarázták el Mózesnek hogy valamikor egy szökőhónap is hozzáadódik, és ráadásul a nap eleje még nem állt helyre. Ez jóval később, az Egyiptomból való kivonulás után következett be. Nem szabad olyat beleolvasnunk a szövegbe, ami nincs benne. Mózes számára elég nehéz volt megemészteni, hogy új módszert kellett tanulnia a havi számláláshoz és a hónap eleje meghatározásához. Mózes továbbra is kitartott azon nézete mellett, hogy a napok a nap hajnali megjelenésével kezdődtek, és másnap reggelig tartanak.

Most olvassuk el Jehova következő utasításait:

Szóljatok Izrael egész gyülekezetéhez, mondván: E hónap tizedik napján mindenki vigyen maguknak egy bárányt atyáik háza szerint, egy bárányt háznak: (12Móz 3:XNUMX)

A te bárányod hibátlan legyen, elsőéves hím: vedd ki a juhok közül vagy a kecskék közül, és őrizd meg mindaddig. ugyanazon hónap tizennegyedik napján: és Izráel gyülekezetének egész gyülekezete ölje meg azt este. (12Móz 5:6-XNUMX)

Ezen a ponton szeretnék beszélni a korábban említett „régi fény” és az „új fény” (FC hold) első meg nem észlelése közötti időkülönbségek táblázatáról. Ez a kis asztal Wikipédia – ókori egyiptomi holdnaptár elmeséli, hogy Memphis régiójában márciusban 30 óra, áprilisban pedig 33 óra időkülönbség volt a Hold e számunkra érdekes két fázisa között. Most meg kell próbálnunk kitalálni, hogy ez hány „dátumnap” eltérést jelent, ha összehasonlítjuk a két naptárrendszer eltérő hónapkezdését. Első pillantásra úgy tűnik, hogy a 30-33 óra több mint egy „randinap” (24 óra) időeltérést jelez. De tényleg így van?

Ennek vizsgálatára készítettem egy összefoglaló táblázatot, amely bemutatja a két hónap kezdete, az egyiptomi és az izraelita kapcsolatát.

A táblázat azt mutatja, hogy Egyiptom új hónapja minden bizonnyal annak a napnak a reggelének napkeltével kezdődött, amelynek estéjén az első félhold láthatóvá vált, amelyet most referenciarendszerünkben beszélünk. Ez egy napról alkotott elképzelésünk szerint akár 12 órás időeltérésnek felel meg, vagy ugyanazon a napon reggel és este. Valaki azonban azzal érvelhet, hogy a 30-33 órás időeltolódást bizonyos esetekben úgy is el lehet tolni, hogy egy teljes dátum-nap eltérés lépne fel. Először én is így gondoltam, amíg rá nem jöttem, hogy az egyiptomi sírok feliratai még többet árulnak el a holdnapokról, és kettő különleges holdnapok, amelyeket a fenti diagram már ábrázol. Ezek megerősítik azt a tényt, hogy a gyakorlatban csak a meghatározó események bemutatott sorrendje fordulhat elő. Ugyanebben a cikkben a Wikipédián olvashatjuk:

A Hold hónap első és második napja

Az ókori egyiptomi holdhónap mindig napkeltekor kezdődött, hasonlóan az ókori egyiptomi naphoz. Általában a fogyó hold első nem észlelése az utolsó „régi fény” után az előző nap tizenkettedik éjszakai órájára esett. Ahogy Ra napisten „megújult” láthatatlanságának éjszakáján, az ókori egyiptomi mitológiában a holdhónap első napja „Hórusz megújulásának napját” jelképezte, az azt követő „születéssel”, amely a holdhónap első napjának első éjszakáján kezdődött, és a holdhónap második napjának napkeltével ért véget.

A régi fény utolsó észlelése ezért általában mindig a holdhónap utolsó napját jelentette. A koporsószövegekben a holdhónap második napja tekintik "az a nap, amikor kicsi a hold." [Az első kis félhold a csillagászati ​​újhold után.] A karnaki Khonsu templomból származó ptolemaioszi szöveg a hónap első két holdnapját írja le: „A hold fogantatása a láthatatlanság napján van, és a holdhónap második napján születik.” Az Óbirodalom piramisszövegeiből egyértelműen kitűnik, hogy a holdhónap második napja „a halott király égi felemelkedéséhez” kötődött, mint „koronázásának és megjelenésének napjához”: „A megjelenésed a holdhónap második napjához tartozik”.

A két holdnapot vallási okokból is úgy kellett elhelyezni a nem észlelés első előfordulásakor hajnalban és a másodikon hajnalban az első félhold észleléséről lehetett beszámolni. Ezért minden más lehetőség a fenti diagram más módon történő elrendezésére kizárt. Csak ez a lehetőség volt. Ez fél nap különbséget jelent. Az ókori egyiptomi hónap mindig fél nappal korábban kezdődött, mint a zsidóé, ugyanazon nap reggelén, amelyen este – a mi időnk szerint értve – elkezdődött az új zsidó hónap.

Mózes vonatkoztatási rendszerében abban a pillanatban, amikor Isten beszélni kezdett hozzá, az ókori egyiptomi hónap már valamivel korábban elkezdődött. Pontosabban, annak a napnak a reggelén kezdődött, amikor este Jehova megmutatta neki az első félholdot. Azonban ne feledjük: a nap kezdetét még nem javította ki Isten! Ennek később, az Egyiptomból való kivonulás után kell megtörténnie. Mindannyian ismerjük a Leviticus 23:32 megfelelő versét, miszerint a szombatot „estétől estig” kell ünnepelniük, és ezt nagyon őszintén a szombatünneplés újbóli bevezetésével kapcsoljuk össze, ahogyan azt az izraeliták tartották egyiptomi fogságukig. De még nem jutottunk el odáig Jehova „naptári pályáján”, amikor Mózes megkapta Istentől a húsvéti előkészületek sorrendjére vonatkozó utasításokat a 12Móz XNUMX-ben.

Ezért Mózes akkoriban még azt hitte, hogy a nap reggel kezdődött. Az, hogy Isten este megmutatta neki az első félholdat, éppen megerősítette számára azt, amit az egyiptomiak hittek, nevezetesen, hogy az a „nap”, amelyen Jehova beszélt hozzá, a hónap első napja volt. Az egyiptomiak és Mózes számára ez az első nap már reggel elkezdődött, és Mózes még nem kapott tájékoztatást arról, hogy a nap este kezdődik. Természetesen meglepődött, hogy este kapott egy új módszert a hónap eleje meghatározásához, de fel sem tudta fogni. miért Isten így parancsolta.

Melyik napon válassza el tehát Mózes a húsvéti bárányt? A hónap tizedik napján. És mikor kezdődik Mózes számára ez a tizedik nap? Még mindig reggel és nem este.

Melyik napon kellett tehát Mózesnek levágnia a húsvéti bárányt? A hónap tizennegyedik napján. És mikor kezdődik ez a tizennegyedik nap Mózes felfogása szerint? Még mindig reggel és nem este.

Mikor kell megenni a húsvéti bárányt? A hónap tizennegyedik napjának estéjén. És ez Mózes felfogása szerint még ugyanazon a napon történt, amelyen a bárányt le kell ölni, és még nem új nap.

Ezért, ha Jehova szólt Mózeshez, és azt mondta:

És addig tartsd meg ugyanazon hónap tizennegyedik napján: és Izráel gyülekezetének egész gyülekezete megöli este. (12Mózes 6:XNUMX)

Tehát melyik zsidó napon UTÁN a nap kezdetének újradefiniálása (ami később történt) le kell-e vágni és előkészíteni a húsvéti bárányt? És melyik zsidó napon kell megenni?

Arra szeretném kérni Önt, hogy először gondolja át ezeket a kérdéseket, mielőtt ránézne a megoldásra!

...

Ha most az ókori egyiptomi kor vonatkoztatási rendszerében megrajzoljuk új felfedezéseink diagramját Mózes által a napról alkotott képpel, akkor valami igazán csodálatosat fogunk találni:

Minden jelenlegi doktrína ellenére azt tapasztaltuk, hogy a húsvéti előkészületeket nem Nissan 14 este, hanem már Nissan 13 este előtt kellett elvégezni, mert ez megfelelt az ókori egyiptomi hónap 14. napjának (Pesdjenet-X 14). Mózes így gondolta és értette meg Isten utasításait naptári ismereteinek azon a fokán. Ezért a húsvétra való teljes felkészülés pontosan 24 órával halad előre.

Végül, miután helyesen megfejtettük a húsvét ősi típusát, most megkockáztathatjuk a pászka ünnepével kapcsolatos elképzeléseink helyesbítését. Először is hozzáadjuk a diagramhoz az antitípus megfelelő hétköznapjait, a húsvéti ünnepet Kr.u. 31-ben, ahogyan az Árnyék sorozat e második részének elején tettük. És rájövünk, hogy egyszerre két problémát is megoldottunk:

A válasz arra a kérdésre, hogy az i.sz. 31. év melyik hétköznapján kell elválasztani Jézust, „az antitipikus húsvéti bárányt”, ennek az új táblázatnak az egyszerű olvasatából következik, és ez: Kr. u. 20. május 31., vasárnap.

Emlékezzünk vissza az előző cikkre. Elég korán felismertük a nagy problémát Ellen G. White néhány kijelentésével, ahol Jézus Jeruzsálembe való bevonulását ennek az áldozati báránynak az elválasztásához hasonlította, és egyúttal azt mondta, hogy vasárnap volt, amikor Jézus belépett Jeruzsálembe.

Földi életében Jézus még soha nem engedett meg ilyen demonstrációt. Egyértelműen előre látta az eredményt. Ez a keresztre vinné Őt. De az volt a célja, hogy így nyilvánosan megváltóként mutassa be magát. Fel akarta hívni a figyelmet arra az áldozatra, amely megkoronázta küldetését a bukott világ felé. Míg a nép összegyűlt Jeruzsálemben, hogy megünnepeljék a húsvétot, Ő, az antitipikus Bárány, önkéntes cselekedetével áldozatul választotta magát. Egyházának minden következő korszakban szüksége lenne arra, hogy a világ bűneiért való halálát mélyreható gondolkodás és tanulmányozás tárgyává tegye. Minden ezzel kapcsolatos tényt minden kétséget kizáróan ellenőrizni kell. Szükséges volt tehát, hogy most minden ember tekintete Őrá irányuljon; a nagy áldozatát megelőző eseményeknek olyanoknak kell lenniük, hogy magára az áldozatra hívják fel a figyelmet. Egy ilyen bemutató után, mint amilyen a Jeruzsálembe való bevonulása volt, minden szem követte gyors előrehaladását az utolsó jelenetig. {DA 571.2 XNUMX}

Volt a hét első napján hogy Krisztus diadalmasan belépett Jeruzsálembe. {DA 569.3 XNUMX}

Ez azonban nem felelt meg annak a tannak, miszerint a húsvéti bárányt péntek este, Nissan 14 előtt kellett volna levágni, mert akkor Jézus Jeruzsálembe való belépésekor az antitipikus elválásnak hétfőn, Nissan 10-én kellett volna megtörténnie. Nissan 14-én (pénteken), de Nissan 13-án (csütörtökön) végezték ki. A vasárnap csak ebben az esetben illeszkedik tökéletesen az összképbe. Jézus a hét első napján helyes antitipikus módon elszakadt népétől, abban a tudatban, hogy ez a diadalmas belépés halálos ítéletét jelenti. Az előző cikkben említett Ellen White probléma tehát tökéletesen megoldott!

Ma már megértjük, hogy a szinoptikus evangélista, Máté, Márk és Lukács miért nem tett konkrét említést arról, hogy Jézus és tanítványai 24 órával előrehaladtak egy bizonyos rítusban, és egy nappal korábban levágták vagy megették az áldozati bárányt, a nép vagy a papok meggyőződése ellenére. Logikusan fel kell tételeznünk, hogy Jézus idejében a zsidók még helyesen tudták a típusokat, és a szertartások tiszták maradtak.

Van még egy kérdés, amit fel kell tennünk magunknak. Mi volt az az ellenkép, amelyre a húsvéti bárány levágása és megevése mutatott? Eddig mindig az volt a doktrína, hogy a húsvéti bárány levágásának és elfogyasztásának ellenképe Jézus kereszthalála, a kilencedik óra körül. De ez nem felel meg az események új elrendezésének. Ezért helyesbítenünk kell a húsvéti események eredeti diagramját Krisztus szenvedéseivel és cselekedeteivel kapcsolatban, ahogyan a folyamatot most értjük.

Most látjuk, hogy mely szertartási szertartások felelnek meg valóban Krisztus valódi cselekedeteinek és szenvedésének:

Három esemény és cselekvés pontosan megegyezik:

1. A zsidók húsvéti vacsorájának elfogyasztása és Jézus húsvéti vacsorájának elfogyasztása tanítványaival. Ezért a húsvéti bárány elfogyasztása közvetlenül nem Jézus kereszthalálát jelzi, hanem egy másik fontos eseményt: az úrvacsora intézménye. A húsvéti bárány teste a kenyeret jelképezi, Krisztus testét, akit hamarosan feláldoznak. A húsvéti bárány vére pedig azt a bort, Jézus vérét jelképezte, amelyet hamarosan ki kellett ontani értünk.

Ezt a nézetet Ellen G. White ismét teljes mértékben megerősíti. A Shadow Series második részét az előző cikkben egy megfelelő idézettel kezdtem tőle, hogy megmutassam, milyen gyorsan átfutjuk a szövegeket, és nem értjük őket megfelelően:

Ezek a típusok nem csak az esemény, hanem az időpont tekintetében is teljesültek. Az első zsidó hónap tizennegyedik napján, azon a napon és hónapban, amelyen tizenöt hosszú évszázadon át leölték a húsvéti bárányt, Krisztus, miután tanítványaival megette a húsvéti bárányt, meghirdette azt az ünnepet, amely saját halálának emlékére volt, mint „Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit”. Ugyanazon az éjszakán gonosz kezek vitték keresztre és megölték. És ahogy a hullámkötél antiképe, a mi Urunk feltámadt a halálból a harmadik napon, „az elaludtak első gyümölcse”, minta az összes feltámadt igaz közül, akiknek „aljas teste” megváltozik, és „mint az Ő dicsőséges teste”. 20. vers; Filippi 3:21.

Ugyanígy a második adventre vonatkozó típusoknak is a szimbolikus szolgálatban megjelölt időpontban kell teljesülniük. {GC 399.3–4}

Azt mondta, hogy ez volt ugyanazon a napon amelyen a húsvéti bárányt 1500 éven át levágták. Melyik naptári referenciarendszert használja itt? Természetesen nem a zsidóké. Hozzánk beszél és nem a zsidókhoz. Itt felhasználja a mi ismereteinket a napokról, és a saját referenciarendszerét használja. A zsidó Nissan 14 minden bizonnyal csütörtök este kezdődött, a bárányokat pedig csütörtök délután vágták le. Ellen G. White számára és nekünk ez ugyanazon a napon, és Jézus pontosan a zsidó Nissan 14 elején alapította az úrvacsora ünnepét. Minden harmóniában!

2. Az elsőgyümölcs-szál lengetése egybeesett Jézus feltámadásával a hét első napján. Ellen G. White az előző idézetben is megerősítette a típusnak az antitípusával való egyezését: És ahogy a hullámkötél antiképe, a mi Urunk feltámadt a halálból a harmadik napon, „az elaludtak első gyümölcse”, minta az összes feltámadt igaz közül, akiknek „aljas teste” megváltozik, és „mint az Ő dicsőséges teste”. 20. vers; Filippi 3:21. {GC 399.3}

Ily módon Jézus beteljesítette saját próféciáját, mivel azt mondta, hogy három nap alatt képes lesz újjáépíteni a templomot. Testének templomáról beszélt:

És azt mondta: Ez a fickó azt mondta: Le tudom rombolni Isten templomát, és három nap alatt fel tudom építeni. (Matthew 26: 61)

A zsidók időszámítása inkluzív volt. Ez azt jelenti, hogy még ha a napnak csak egy kis részét érintették meg, az egész napot számolták. Jézus pénteken a kilencedik órában (kb. 15:00 óra) halt meg a kereszten. Ez volt a Nissan 14. napja, a „lerombolt” templom első napja. Földi munkáitól megpihenve Jézus az egész szombatot, a Nissan 15-ét a sírban töltötte. Az Univerzum Teremtője a hetedik napi szombaton ismét megpihent munkájától! Ezúttal „Magaszombat” volt (János 19:31), mert a kovásztalan kenyér ünnepének első napjának szertartásos szombatja pontosan a hetedik napi szombatra esett. Ez volt a „lerombolt” templom második napja. Jézus azonban a Nissan 16-án szinte egész éjjel pihent, egészen hajnalig. A legsötétebb órában kelt fel, közvetlenül hajnal előtt. Ez volt a hét első napja (vasárnap), amint azt a Biblia többször is említi. És mivel egy másik nap egy részét érintették, ez a fél nap a „lerombolt” templom harmadik napjának számított.

Gyakran kérdezik tőlem, mit jelent az, hogy Jézus költött három nappal és a három éjszaka a föld szívében, mint Jónás a bálna gyomrában...

Mert ahogy Jonas volt három nap és három éjszaka a bálna hasában; így lesz az Emberfia három nap és három éjszaka a föld szívében. (Máté 12:40)

Kérjük, nézze meg alaposan a fenti diagramot. Nissan 14 éjszakáján kezdődött Jézus szenvedése. A húsvéti vacsora után tanítványaival elment a Gecsemáné kertjébe, és magára vette minden bűnünket. Ezt prófétailag a bálna gyomrában való tartózkodáshoz hasonlította, amelyben Jónást elválasztották minden Istennel vagy emberrel való közösségtől, érezve a bűn nagy terhét. Jónást bizonyos mértékig sötétség borította a bűn terhe. Így Jézus is. Jézusnak ez volt az első éjszakája a föld szívében. Aztán eljött a Nissan 14 napja. Az éjszakai próbákat a nappali próbák követték, az agyvérzések, a gúnyolódások – de a legnagyobb teher a mi bűneink voltak. Mindent elviselt értünk, még a keresztre feszítést és a halált is. Ez volt az első nap a föld szívében. Aztán Jézus szó szerint megpihent a föld szívében a sírban, még egy éjszakát (2. éjszaka, Nissan 15.), még egy napot (2. nap, Nissan 15.) és még egy éjszakát (3. éjszaka, Nissan 16.), amíg fel nem támadt közvetlenül a Nissan 16. reggele előtt. Egy nap még hiányzott a beteljesüléshez. Jézus így szólt Mária Magdolnához a sírnál, amikor már nappal volt:

„Ne érints meg; mert még nem mentem fel az én Atyámhoz; hanem menjetek el a testvéreimhez, és mondjátok nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz; és az én Istenemnek, és a te Istenednek." (János 20:17)

A Prófétaság Lelke elmagyarázza nekünk a Korok vágya a 790. oldalon:

Mária pedig elment a tanítványokhoz az örömteli üzenettel.

Jézus nem volt hajlandó elfogadni népe hódolatát amíg meg nem bizonyosodott arról, hogy az Ő áldozatát az Atya elfogadja. Felment a mennyei udvarokba, és magától Istentől hallotta a biztosítékot, hogy bőséges volt az engesztelése az emberek bűneiért, hogy az Ő vére által mindenki örök életet nyerjen. Az Atya megerősítette a Krisztussal kötött szövetséget, hogy bűnbánó és engedelmes férfiakat fogadna, és úgy szereti őket, ahogyan a Fiát. Krisztusnak be kellett fejeznie munkáját, és teljesítenie kellett fogadalmát, hogy „az embert drágábbá teszi a finom aranynál; még olyan ember, mint Ofír aranyéke.” Isa. 13:12. Minden hatalom mennyen és földön az Élet Fejedelmének adatott, és visszatért követőihez a bűn világában, hogy átadhassa nekik erejét és dicsőségét. {DA 790.2–3}

Jézus szenvedő szolgálata nem ért véget, mielőtt a hét első napjának reggelén felment a mennybe, és bevitte az emberiség bűnének teljes terhét a mennyei szentélybe, és ráhintette a szentély függönyére. Ezután készen állt arra, hogy megkapja Atyjától a megerősítést, hogy a vérét elfogadták. Így megszabadult a bűn terhétől, és biztos volt benne, hogy küldetése sikeres volt. A hiányzó harmadik nap Jézus rövid látogatása volt a mennyei Atyánál, mielőtt visszatért a földre, hogy még 40 napot töltsön tanítványaival, míg végül felmegy a mennybe, hogy ott közbenjárjon értünk, mint Főpapunk második eljöveteléig.

Sokan csodálkoznak azon, hogy miért kell a mennyei szentélyt 1844 óta megtisztítani. Úgy gondolják, hogy soha nem szennyezték be. A típusok és antitípusok pontos megértése elvezet bennünket annak megértéséhez, hogy pontosan mikor volt az a pillanat, amikor a mennyei szentélyt beszennyezte az emberiség összes, akár múltbeli, akár jövőbeli bűne: Nem sokkal a feltámadás után maga Jézus hozta oda a bűnöket, és „beszennyezte” a szentélyt, hogy később (1844 óta) megkezdhesse a mennyei kiengesztelődést. Ítéletnapot, és tisztítsd meg a templom függönyt minden bűnünktől.

És ismét látjuk, milyen pontos Isten időbeosztása, amikor a típusok és antitípusok beteljesüléséről van szó. Az elsőgyümölcs szálat nem közvetlenül hajnal előtt integették a templomban, hanem csak a délelőtt folyamán. Tehát, amikor azt mondjuk, hogy Jézus feltámadását a kéve lengetése jelképezte, az csak alapvetően helyes, de nem pontosan felel meg a típusnak. Jézus volt a feltámadtak első gyümölcse, és meg kellett jelennie az Atya előtt a mennyei szentélyben, hogy megkapja munkájának jóváhagyását. Nem volt hajlandó megérinteni Mária Magdolna közvetlenül hajnal után, de a nap folyamán megengedte az apostoloknak. A különbség az volt, hogy Ő már megjelent az Atyának: mindennek első gyümölcsét az Atya fogadta a mennyei szentély tróntermében. Pontosan ezt szimbolizálja az elsőgyümölcs-szál lengetése, és ez beteljesedik a három nap és három éjszaka próféciája a föld szívében; Jézus teljes szenvedélye Gecsemánétól áldozatának végső jóváhagyásáig az Atya által.

3. Jézus keresztre feszítése egybeesett az esti áldozat mindennapos lemészárlásával. Ahogy korábban mondtam, lehetetlen volt, hogy a péntek a húsvéti előkészület napja legyen, mert ha a szombatra való felkészülés napja és a húsvéti előkészület napja egybeesett, akkor az áldozás időpontját eltolták, hogy a napi áldozás ne a kilencedik órában történjen. A Misna szerint (Pesachim 5:1) ebben az esetben az esti áldozásra már 12:30 (levágás) és 1:30 (feláldozás) között került volna sor, és ez problémát okozott volna a következő szakaszban. Korok vágya:

Amikor Krisztus ajkáról hangos kiáltás hallatszott: „Elvégeztetett”, a papok a templomban szolgáltak. Ez volt az esti áldozat órája. A Krisztust jelképező bárányt leölni hozták. Jelentős és gyönyörű ruhájába öltözött pap felemelt késsel állt, akárcsak Ábrahám, amikor meg akarta ölni fiát. Az emberek heves érdeklődéssel figyelték. De a föld remeg és reng; mert maga az Úr közeledik. A templom belső fátyolát egy láthatatlan kéz roppant zajjal szaggatja felülről lefelé, és a sokaság szeme elé tárja azt a helyet, amelyet valaha Isten jelenlétével telt meg. Ezen a helyen a Shekinah lakott. Itt Isten kinyilvánította dicsőségét az irgalmasszék fölött. A főpapon kívül soha senki nem emelte fel a fátylat, amely elválasztotta ezt a lakást a templom többi részétől. Évente egyszer belépett, hogy engesztelést szerezzen az emberek bűneiért. De íme, ez a fátyol ketté szakad. A földi szentély legszentebb helye már nem szent.

Minden terror és zűrzavar. A pap mindjárt megöli az áldozatot; de a kés kiesik idegtelen kezéből, és a bárány megszökik. A típus Isten Fiának halálában találkozott az antitípussal. A nagy áldozat megtörtént. Megnyílt az út a legszentebbbe. Egy új és élő út készül mindenki számára. Nem kell többé bűnös, bánatos emberiség várni a főpap eljövetelére. Ettől kezdve a Megváltónak papként és szószólóként kellett szolgálnia a mennyek mennyében. Mintha egy élő hang szólt volna az imádkozókhoz: Vége van most minden bűnért való áldozatnak és felajánlásnak. Isten Fia eljött az Ő szava szerint: „Íme, eljövök (a Könyv kötetében rólam van írva), hogy megtegyem a te akaratodat, ó Isten.” „Saját vére által” „egyszer bemegy a szent helyre, miután örök váltságot nyert számunkra”. Heb. 10:7; 9:12. {DA 756.5–757.1}

Ez a péntek, i.sz. 25. május 31-e egy szokásos felkészülési nap volt a szombatra a tavaszi ünnepek és a Nissan 14 idején. Nem esett egybe a húsvéti előkészületekkel, amelyeket mindig a Nissan 13-on kellett megtenni, amint azt remélhetőleg be tudtam mutatni ebben a cikkben. Ellen G. White állítása igaz, és ismét pontosan megegyezik a valós eseményekkel. Jézus a kilencedik órában halt meg, és pontosan ekkor kellett levágni a napi esti áldozatot. Most már világossá válik, hogy Jézus kereszthalálának közvetlen jelképe nem a húsvéti bárány volt, hanem a mindennapi áldozati bárány, amelyet az emberek bűneiért kellett felajánlani. Maga az áldozati rendszer Jézus kereszthalálával azonnal megszűnt. A függöny kettétört, maga az Atyaisten keze tette tönkre felülről. Egy négy évezreden át tartó prófécia típusa és antitípusa találkozott, és a prófécia beteljesedett. A napi áldozatra már nem volt szükség.

A következő cikk, feltárom a két húsvéti probléma megoldásának más fontos szempontjait, és válaszolok a holdszombat-tartók tanulmányaim elleni ellentámadására...